Ezékiel könyve 12. fejezet

1. És lőn az Úrnak szava énhozzám, mondván:

2. Embernek fia! pártos ház közepette lakol, kiknek szemeik vannak a látásra, de nem látnak, füleik vannak a hallásra, de nem hallanak, mert ők pártos ház.

3. És te, embernek fia, készíts magadnak vándorútra való eszközöket, és vándorolj ki nappal szemeik előtt, és vándorolj ki helyedről más helyre szemök láttára; talán meglátják! mert ők pártos ház.

4. És vidd ki eszközeidet, úgy, mint vándorútra való eszközöket, nappal szemök láttára, te pedig menj ki estve szemök láttára, úgy a hogy a vándorok szoktak.

5. Szemök láttára lyukaszd át a falat, és azon át vidd ki.

6. Szemök láttára emeld válladra, a sötétben vidd ki, orcádat fedd be, hogy lásd a földet, mert csodajelül rendeltelek az Izrael házának.

7. Úgy cselekedtem azért, a mint parancsolva vala nékem; eszközeimet kihordám nappal, mint vándorútra való eszközöket, és este átlyukasztám a falat kezemmel; a sötétben kivivém, vállamra emelém szemök láttára.

8. És lőn az Úr beszéde én hozzám reggel, mondván:

9. Embernek fia! Nem mondta-e néked Izrael háza, ez a pártos ház: mit cselekszel?

10. Mondjad nékik: Így szól az Úr Isten: a fejedelemnek szól ez a prófécia, ki Jeruzsálemben van, és Izrael egész házának, a mely ott lakozik.

11. Mondjad: Én csodajeletek vagyok; a mint én cselekedtem, úgy történik velök: fogságba, rabságra mennek.

12. És a fejedelem, ki közöttök van, vállát megrakván a sötétben, kimegyen; a falat átlyukasztják, hogy így vigyék ki őt, orcáit befedi, hogy ne lássa szemeivel épen ő a földet.

13. És kiterjesztem hálómat ellene, és megfogatik varsámban, és elviszem őt Bábelbe a Káldeusok földére, de azt nem fogja látni és ott fog meghalni.

14. És mindeneket, kik körülte vannak az ő segítségére, és minden seregeit szélnek szórom mindenfelé, és kardot vonok utánok.

15. És megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor eloszlatom őket a pogányok közé, és szétszórom őket a tartományokba.

16. De meghagyok közülök kevés férfiakat a fegyvertől, éhségtől s döghaláltól, hogy elbeszéljék minden útálatosságukat a pogányok közt, a kik közé mennek, s hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr.

17. És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:

18. Embernek fia! kenyeredet rettegéssel egyed, és vizedet reszketéssel és félelemmel igyad.

19. És szólj a föld népének: Ezt mondja az Úr Isten Jeruzsálem lakóiról, Izrael földjéről: kenyeröket félelemmel eszik és vizöket ájulással isszák, hogy pusztaságra vetkőzzék földje bőségéből minden lakói álnoksága miatt.

20. És a lakott városok elpusztulnak s a föld pusztaság lesz és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.

21. És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:

22. Embernek fia! micsoda közmondástok van néktek Izrael földjén? hogy azt mondják: a napok csak haladnak, ám semmivé lesz minden látás.

23. Ezokért mondd nékik: Ezt mondja az Úr Isten: Megszüntetem e közmondást és nem mondogatják azt többé Izraelben, sőt inkább mondd nékik: elközelgettek a napok, és minden látás teljesül.

24. Mert nem lesz többé semmi hiábavaló látás és hizelgő jövendölgetés Izrael házának közepette.

25. Mert én szólok, az Úr; s a mely szót szólok, meglészen, nem halad tovább. Mert a ti napjaitokban, pártos ház, szólok egy szót és megcselekszem, ezt mondja az Úr Isten!

26. És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:

27. Embernek fia! íme, Izrael háza ezt mondja: A látás, melyet ez lát, sok napra való, és messze időkre prófétál ő.

28. Ezokért mondjad nékik: Így szól az Úr Isten: Nem halad tovább semmi én beszédem; a mit szólok, az a szó meglészen, ezt mondja az Úr Isten.

*