Ezékiel könyve 37. fejezet

1. Lőn én rajtam az Úrnak keze, és kivitt engem az Úr lélek által, és letőn engem a völgynek közepette, mely csontokkal rakva vala.

2. És átvitt engem azok mellett köröskörül, és íme, felette sok vala a völgy színén, és íme, igen megszáradtak vala.

3. És monda nékem: Embernek fia! vajjon megélednek-e ezek a tetemek? és mondék: Uram Isten, te tudod!

4. És monda nékem: prófétálj e tetemek felől és mondjad nékik: Ti megszáradt tetemek, halljátok meg az Úr beszédét!

5. Így szól az Úr Isten ezeknek a tetemeknek: Íme, én bocsátok ti belétek lelket, hogy megéledjetek.

6. És adok reátok inakat, és hozok reátok húst, és bőrrel beborítlak titeket, és adok belétek lelket, hogy megéledjetek, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.

7. És én prófétálék, a mint parancsolva vala nékem. És mikor prófétálnék, lőn zúgás és íme zörgés, és egybemenének a tetemek, mindenik tetem az ő teteméhez.

8. És látám, és íme inak valának rajtok, és hús nevekedett, és felül bőr borította be őket; de lélek nem vala még bennök.

9. És monda nékem: Prófétálj a léleknek, prófétálj embernek fia, és mondjad a léleknek: Ezt mondja az Úr Isten: A négy szelek felől jőjj elő lélek, és lehelj ezekbe a megölettekbe, hogy megéledjenek!

10. És prófétálék a mint parancsolá. És beléjök méne a lélek s megéledének, s állának lábaikra, felette igen nagy sereg.

11. És monda nékem: Embernek fia! ezek a tetemek az Izrael egész háza. Íme, ezt mondják: Elszáradtak a mi csontjaink és elveszett a mi reménységünk; kivágattunk!

12. Annakokáért prófétálj, és mondjad nékik: Így szól az Úr Isten: Íme, én megnyitom a ti sírjaitokat és kihozlak titeket sírjaitokból, én népem! s beviszlek titeket Izrael földjére.

13. És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor megnyitándom sírjaitokat és kihozlak titeket sírjaitokból, én népem!

14. És adom az én lelkemet belétek, hogy megéledjetek, és leteszlek titeket a ti földetekre, és megtudjátok, hogy én, az Úr, szóltam és megcselekedtem, ezt mondja az Úr Isten.

15. És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:

16. És te, embernek fia, végy magadnak fát, és írd ezt reá: Júdáé és Izrael fiaié, az ő társaié; és végy egy másik fát, és írd ezt reá: Józsefé, Efraim fája és az egész Izrael házáé, az ő társaié.

17. És tedd együvé azokat, egyiket a másikhoz egy fává, hogy eggyé legyenek kezedben.

18. És ha mondják néked a te néped fiai, mondván: Avagy nem jelented-e meg nékünk, mit akarsz ezekkel?

19. Szólj nékik: Ezt mondja az Úr Isten: Íme, én fölveszem a József fáját, mely Efraim kezében van, és Izrael nemzetségeit, az ő társait, és teszem őket ő hozzá, a Júda fájához, és összeteszem őket egy fává, hogy eggyé legyenek az én kezemben.

20. És ha e fák, a melyekre írsz, kezedben lesznek szemök láttára:

21. Szólj nékik: Ezt mondja az Úr Isten: Íme, én fölveszem Izrael fiait a pogányok közül, a kik közé mentek, és egybegyűjtöm őket mindenfelől, és beviszem őket az ő földjökre.

22. És egy néppé teszem őket azon a földön, Izraelnek hegyein, és egyetlenegy király lesz mindnyájok királya, és nem lesznek többé két néppé, és ezután nem oszolnak többé két királyságra.

23. És többé meg nem fertéztetik magokat bálványaikkal és útálatosságaikkal és minden bűneikkel; és megtartom őket minden oly lakóhelyöktől, a melyekben vétkeztek, és megtisztítom őket, és lesznek nékem népem és én leszek nékik istenök.

24. És az én szolgám, Dávid lesz a király ő rajtok, s egy pásztora lesz mindnyájoknak; és az én törvényeim szerint járnak, s parancsolataimat megőrzik és cselekszik.

25. És laknak a földön, melyet adtam vala az én szolgámnak, Jákóbnak, a melyen laktak a ti atyáitok; és laknak azon ők és fiaik és fiaiknak fiai mindörökké, és az én szolgám, Dávid az ő fejedelmök örökké.

26. És szerzek velök békességnek frigyét, örökkévaló frigy lesz ez velök; és elültetem őket és megsokasítom, és helyheztetem az én szenthelyemet közéjök örökké.

27. És lesz az én lakhelyem felettök, és leszek nékik Istenök és ők nékem népem.

28. És megtudják a pogányok, hogy én vagyok az Úr, ki megszentelem Izraelt, mikor szenthelyem közöttök lesz mindörökké.

*