Ézsaiás könyve 41. fejezet

1. Hallgassatok reám, ti szigetek, és a népek vegyenek új erőt, közelgjenek, majd szóljanak, együtt hadd szálljunk perbe!

2. Ki támasztá fel azt keletről, a kit igazságban hív az ő lábához? A népeket kezébe adja és királyok felett uralkodóvá teszi, kardjával mint port szórja szét, mint repülő polyvát kézíve által!

3. Kergeti őket, békességgel vonul az úton, a melyen lábaival nem járt.

4. Ki tette és vitte végbe ezt? A ki elhívja eleitől fogva a nemzetségeket: én, az Úr, az első és utolsókkal is az vagyok én!

5. Látták a szigetek és megrémülének, a földnek végei reszkettek, közelegtek és egybegyűltek.

6. Kiki társát segíti, és barátjának ezt mondja: Légy erős!

7. És bátorítja a mester az ötvöst, és a kalapáccsal simító azt, a ki az ülőt veri; így szól a forrasztásról: jó az, és megerősíti szegekkel, hogy meg ne mozduljon.

8. De te Izrael, én szolgám, Jákób, a kit én elválasztottam, Ábrahámnak, az én barátomnak magva;

9. Te, a kit én a föld utolsó részéről hoztalak és véghatárairól elhívtalak, és ezt mondám néked: Szolgám vagy te, elválasztottalak és meg nem útállak:

10. Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak.

11. Íme, megszégyenülnek és meggyaláztatnak, a kik fölgerjednek ellened, semmivé lesznek és elvesznek, a kik veled perlekednek.

12. Keresed őket és meg nem találod a veled versengőket; megsemmisülnek teljesen, a kik téged háborgatnak.

13. Mivel én vagyok Urad, Istened, a ki jobbkezedet fogom, és a ki ezt mondom néked: Ne félj, én megsegítelek!

14. Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izrael, én megsegítlek, szól az Úr, a te megváltód, Izraelnek Szentje!

15. Íme, én teszlek éles, új cséplőhengerré, a melynek két éle van; hegyeket csépelj és zúzz össze, és a halmokat pozdorjává tegyed.

16. Te szórd, és a szél vigye el őket, és elszélessze őket a forgószél, és te örülsz az Úrban, és dicsekedel Izraelnek Szentjében.

17. A nyomorultak és szegények keresnek vizet, de nincs, nyelvök a szomjúságban elepedt: én, az Úr meghallgatom őket, én, Izrael Istene, nem hagyom el őket.

18. Kopasz hegyeken folyókat nyitok és a rónák közepén forrásokat; a pusztát vizek tavává teszem és az aszú földet vizeknek forrásivá.

19. A pusztában cédrust, akácot nevelek és mirtust és olajfát, plántálok a kietlenben ciprust, platánt, sudarcédrussal együtt,

20. Hogy lássák, megtudják, eszökbe vegyék és megértsék mindnyájan, hogy az Úrnak keze mívelte ezt, és Izrael Szentje teremtette ezt!

21. Hozzátok ide ügyeteket, szól az Úr, adjátok elő erősségeiteket, így szól Jákób királya.

22. Adják elő és jelentsék meg nékünk, a mik történni fognak; a mik először lesznek, jelentsétek meg, hogy eszünkbe vegyük és megtudjuk végöket, vagy a jövendőket tudassátok velünk!

23. Jelentsétek meg, mik lesznek ezután, hogy megtudjuk, hogy ti Istenek vagytok; vagy hát míveljetek jót vagy gonoszt, hogy mérkőzzünk és majd lássuk együtt!

24. Íme, ti semmiből valók vagytok, és dolgotok is semmiből való; útálat az, a ki titeket szeret.

25. Feltámasztám északról, és eljött napkelet felől; hirdeti nevemet, és tapodja a fejedelmeket, mint az agyagot, és mint a fazekas a sarat tapossa.

26. Ki jelenté meg ezt eleitől fogva, hogy megtudnók? vagy régen, hogy ezt mondanók: Igaz? De nem jelenté meg, de nem tudatá senki, nem hallá szavatokat senki sem!

27. Sionnak először én hirdetém, íme itt vannak a tanúk, és örömmondót adtam Jeruzsálemnek.

28. És néztem és nem volt senki, ezek közül nem volt tanácsadó, hogy megkérdezzem őket és feleljenek nékem.

29. Íme, mindnyájan semmik ők, semmiség cselekedetök, szél és hiábavalóság képeik.

*