Királyok 2. könyve 6. fejezet

1. És mondának a próféták fiai Elizeusnak: íme ez a hely, a hol nálad lakunk, igen szoros nékünk;

2. Hadd menjünk el, kérlek, a Jordán mellé, hogy mindenikünk egy-egy fát hozzon onnét, hogy ott valami hajlékot építsünk magunknak, a melyben lakjunk. És monda: Menjetek el!

3. És monda egy közülök: Nyugodj meg rajta, és jőjj el a te szolgáiddal. És monda: Én is elmegyek.

4. És elméne velök. És menének a Jordán mellé, és ott fákat vágtak.

5. És történt, hogy mikor egy közülök egy fát levágna, a fejsze beesék a vízbe. Akkor kiálta és monda: Jaj, jaj, édes uram! pedig ezt is kölcsön kértem!

6. És monda az Isten embere: Hová esett? És mikor megmutatta néki a helyet, levágott egy fát és utána dobta, és a fejsze feljött a víz színére.

7. És monda: Vedd ki. És kinyújtván kezét, kivevé azt.

8. Siria királya pedig hadat indított Izrael ellen, és tanácsot tartván az ő szolgáival, monda: Itt meg itt lesz az én táborom.

9. És elkülde az Isten embere az Izrael királyához, mondván: Vigyázz, ne hagyd el azt a helyet, mert ott akarnak a siriaiak betörni.

10. És elkülde az Izrael királya arra a helyre, a melyről néki az Isten embere szólott, és őt megintette volt, és vigyázott magára nem egyszer, sem kétszer.

11. És felháborodott ezen a siriai király szíve, és összegyűjtvén az ő szolgáit, monda nékik: Miért nem mondjátok meg nékem, ki tart közülünk az Izrael királyával?!

12. Akkor monda egy az ő szolgái közül: Nem úgy, uram király, hanem Elizeus próféta, a ki Izraelben van, jelenti meg az Izrael királyának a beszédeket, a melyeket te a te titkos házadban beszélsz.

13. És monda: Menjetek el és nézzétek meg, hol van, hogy utána küldjek és elhozassam őt. És megjelenték néki, mondván: íme Dótánban van.

14. Akkor lovakat, szekereket és nagy sereget külde oda, a kik elmenének éjjel, és körülvevék a várost.

15. Felkelvén pedig jókor reggel az Isten emberének szolgája, kiméne, és íme seregek vették körül a várost, és lovak és szekerek. És monda néki az ő szolgája: Jaj, jaj, édes uram! mit cselekedjünk?

16. Felele ő: Ne félj. Mert többen vannak, a kik velünk vannak, mint a kik ő velök.

17. És imádkozott Elizeus és monda: Óh Uram! nyisd meg kérlek az ő szemeit, hadd lásson. És megnyitá az Úr a szolga szemeit és láta, és íme a hegy rakva volt tüzes lovagokkal és szekerekkel Elizeus körül.

18. És mikor azok hozzá lementek, könyörgött Elizeus az Úrnak, mondván: Verd meg ezt a népet vaksággal! És megveré őket vaksággal az Elizeus kivánsága szerint.

19. És monda nékik Elizeus: Nem ez az út, sem ez a város; jertek el én utánam, és ahhoz a férfiúhoz vezetlek titeket, a kit kerestek. És elvezeté őket Samariába.

20. És mikor bementek Samariába, monda Elizeus: Óh Uram, nyisd meg ezek szemeit, hogy lássanak. És megnyitá az Úr az ő szemeiket és látának, és íme Samaria közepében voltak.

21. Az Izrael királya pedig mikor látta őket, monda Elizeusnak: Vágván vágassam-e őket, atyám?

22. És monda: Ne vágasd. Le szoktad-e vágatni azokat, a kiket karddal vagy kézívvel fogsz el? Adj nékik kenyeret és vizet, hogy egyenek és igyanak, és elmenjenek az ő urokhoz.

23. És nagy lakomát szerzett nékik; és miután ettek és ittak, elbocsátá őket. Ők pedig elmenének az ő urokhoz; és ettől fogva többé nem jöttek a siriai portyázó csapatok az Izrael földjére.

24. És lőn ezek után, hogy Benhadád, Siria királya összegyűjté egész seregét, és felment és megszállotta Samariát.

25. És igen nagy inség lett Samariában, mert addig tartották megszállva a várost, míg egy szamárfej nyolcvan ezüst, és egy véka galambganéj öt ezüst lett.

26. És mikor az Izrael királya a kőfalon széjjeljára, egy asszony kiálta ő hozzá, mondván: Légy segítséggel, uram király!

27. A király monda: Ha nem segít meg téged az Isten, hogyan segítselek én meg? A szérűről vagy a sajtóról?

28. És monda néki a király: Mit akarsz? Monda az: Ez az asszony azt mondta nékem: Add ide a te fiadat, hogy együk meg őt ma, az én fiamat pedig holnap esszük meg.

29. És megfőztük az én fiamat, és megettük őt. Mikor azután másnap azt mondtam néki: Add ide a te fiadat, hogy azt is együk meg, ő elrejté az ő fiát.

30. Mikor pedig hallotta a király az asszonynak beszédét, megszaggatá az ő ruháit, a mint a kőfalon járt, és meglátta a nép, hogy íme alól zsákruha van az ő testén.

31. És monda: Úgy cselekedjék velem az Isten és úgy segéljen, ha Elizeusnak, a Sáfát fiának feje ma rajta marad!

32. Elizeus pedig ott ült az ő házában, és együtt ültek vele a vének. És elküldött a király egy férfiat maga előtt. Mielőtt azonban hozzá jutott volna a követ, monda Elizeus a véneknek: Látjátok-e, hogy az a gyilkos hogyan küld ide, hogy a fejemet vétesse? Vigyázzatok, hogy mikor ide ér a követ, zárjátok be az ajtót és szorítsátok meg őt az ajtóban: íme az ő ura lábainak dobogása követi őt.

33. És mikor még így beszélne velök, már a követ leérkezett hozzá és nyomában a király, és monda: íme ilyen veszedelem származott az Úrtól; várjak-e még tovább az Úrra?

*