Dániel könyve 4. fejezet

1. Én Nabukodonozor békében vagyok az én házamban, és virágzó az én palotámban.

2. Álmot látok és megrettente engem, és a gondolatok az én ágyamban, és az én fejemnek látásai megháborítanak engem.

3. És parancsolatot adok, hogy hozzák elém Babilonnak minden bölcsét, hogy az álom jelentését tudassák velem.

4. Akkor bejövének az írástudók, varázslók, Káldeusok és jövendőmondók; és én elbeszélem nékik az álmot, de az értelmét nem jelentették meg nékem.

5. Végezetre bejöve elém Dániel, a kinek neve Baltazár, mint az én istenemnek neve, és a kiben a szent isteneknek lelke van, és elmondjam néki az álmot.

6. Baltazár, az írástudók elseje, tudom, hogy a szent isteneknek lelke van benned, és semmi titok sem homályos előtted, az én álmom látásait, a miket láttam, és azoknak jelentését beszéld el.

7. Az én fejem látásai az én ágyamban ezek voltak: Látom, hogy íme, egy fa álla a föld közepette, és annak magassága rendkívüli volt.

8. Nagy volt a fa és erős, és magassága az égig ért, és az egész föld széléig volt látható.

9. Levelei szépek és gyümölcse sok, és táplálék vala rajta mindeneknek; alatta árnyékot talál a mező vada, és ágain lakoznak az ég madarai, és róla eszik minden élő.

10. Látom fejem látásaiban az én ágyamban, és íme: egy Vigyázó és Szent száll alá az égből;

11. Erősen kiált, és így szól: Vágjátok ki a fát és vagdaljátok le az ágait, rázzátok le leveleit és hányjátok szét gyümölcseit, fussanak el a vadak alóla, és a madarak az ő ágairól.

12. De gyökerének törzsökét hagyjátok meg a földben, és vas és érc láncokba verve a mező füvén; égi harmattal öntöztessék, és barmokkal legyen része a föld füvében.

13. Az ő emberi szíve változzék el, és baromnak szíve adassék néki, és hét idő múljon el felette.

14. Vigyázók határozatából van ez a rendelet, és a Szentek parancsolata ez a végzés, hogy megtudják az élők, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek birodalmán, és a kinek akarja, annak adja azt, és az emberek között az alábbvalót emeli fel arra.

15. Ezt az álmot láttam én, Nabukodonozor király, és te, Baltazár, mondd meg annak értelmét; mivelhogy az én országomnak egyetlen bölcse sem tudta nékem megmondani a jelentését; de te tudod, mert szent isteneknek lelke van benned.

16. Ekkor Dániel, a kinek neve Baltazár, közel egy óráig rémüldözik, és az ő gondolatai háborítják őt. Szól a király, és monda: Baltazár, az álom és annak jelentése meg ne rettentsenek téged! Felel Baltazár, és mondja: Uram, az álom szálljon a te gyűlölőidre, magyarázata pedig a te ellenségeidre!

17. A fa, a melyet láttál, a mely nagy és erős volt, és a melynek magassága az eget érte és ellátszik az egész földre;

18. És levelei szépek, gyümölcse pedig sok, és táplálék rajta mindeneknek; alatta tartózkodik a mező minden vada, és ágain az égi madarak lakoznak:

19. Te vagy az, oh király, a ki naggyá és erőssé lettél, a kinek nagysága megnövekedik és fölér az égig, és hatalmad a föld végéig.

20. Hogy pedig látja a király Vigyázót és Szentet leszállani az égből, és azt mondja: Vágjátok le a fát és pusztítsátok el azt; de gyökereinek törzsökét a földben hagyjátok, és vas és érc láncokba verve a mező füvén, és égi harmattal öntöztessék és a mezei barmokkal legyen része, a míg hét idő múlik el felette;

21. Ez a jelentése, oh király, és a felséges Isten végezése ez, a mely bekövetkezik az én uramra, a királyra,

22. És kivetnek téged az emberek közül, és a mezei barmokkal lesz a te lakozásod, és füvet adnak enned, mint az ökröknek, és égi harmattal öntöznek téged, és hét idő múlik el feletted, mígnem megérted, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek birodalmán, és annak adja azt, a kinek akarja.

23. Hogy pedig mondjak, hogy a fa gyökereinek törzsökét hagyják meg: országod megmarad néked, mihelyt megismered, hogy az Ég uralkodik.

24. Azért, oh király, az én tanácsom tessék néked, és vétkeidtől igazság által szabadulj és a te hamisságaidtól a szegényekhez való irgalmasság által. Így talán tartós lesz a békességed.

25. Mindez betelik Nabukodonozor királyon.

26. Tizenkét hónap múlva a babiloni királyi palotán sétál.

27. Szól a király és mondja: Nem ez-e ama nagy Babilon, a melyet én építettem királyság házának, az én hatalmasságom ereje által és dicsőségem tisztességére?

28. Még a szó a király szájában volt, a mikor szózat száll le az égből: Néked szól, oh Nabukodonozor király, a birodalom elvétetett tőled.

29. És kivetnek téged az emberek közül, és a mezei barmokkal lesz a lakozásod, és füvet adnak enned, mint az ökröknek, és hét idő múlik el feletted, a míg megesméred, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek birodalmán, és annak adja azt, a kinek akarja.

30. Abban az órában betelik a beszéd Nabukodonozoron: és az emberek közül kivetették, és füvet eszik mint az ökrök, és égi harmattal öntöztetik az ő teste, mígnem szőre megnő, mint a saskeselyű tolla, és körmei, mint a madarakéi.

31. És az idő elteltével én, Nabukodonozor, szemeimet az égre emelem, és az én értelmem visszajött, és áldám a felséges Istent, és dicsérem és dicsőítem az örökké élőt, kinek hatalma örökkévaló hatalom és országa nemzedékről-nemzedékre áll.

32. És a föld minden lakosa olyan mint a semmi; és az ő akaratja szerint cselekszik az ég seregében és a föld lakosai között, és nincs, a ki az ő kezét megfoghatná és ezt mondaná néki: Mit cselekedtél?

33. Abban az időben visszatér hozzám az én értelmem, és országom dicsőségére az én ékességem, és méltóságom is visszatér hozzám, és az én tanácsosaim és főembereim fölkeresnek engem, és visszahelyeztettem az én országomba, és rendkívüli nagyság adatott nékem.

34. Most azért én, Nabukodonozor, dicsérem, magasztalom és dicsőítem a mennyei királyt: mert minden cselekedete igazság, és az ő utjai ítélet, és azokat, a kik kevélységben járnak, megalázhatja.

*