Jób könyve 2. fejezet

1. Lőn pedig, hogy egy napon eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr előtt. Eljöve a Sátán is közöttök, hogy udvaroljon az Úr előtt.

2. És monda az Úr a Sátánnak: Honnét jösz? És felele a Sátán az Úrnak, és monda: Körülkerültem és át meg átjártam a földet.

3. Monda pedig az Úr a Sátánnak: Észrevetted-e az én szolgámat, Jóbot? Bizony nincs a földön olyan, mint ő; feddhetetlen, igaz, istenfélő, bűngyűlölő. Még erősen áll az ő feddhetetlenségében, noha ellene ingereltél, hogy ok nélkül rontsam meg őt.

4. És felele a Sátán az Úrnak, és monda: Bort borért; de mindent a mije van, odaad az ember az életéért.

5. Azért bocsásd ki csak a te kezedet, és verd meg őt csontjában és testében: avagy nem átkoz-e meg szemtől-szembe téged?

6. Monda pedig az Úr a Sátánnak: Íme kezedbe van ő, csak életét kiméld.

7. És kiméne a Sátán az Úr elől, és megveré Jóbot undok fekéllyel talpától fogva a feje tetejéig.

8. És vőn egy cserepet, hogy azzal vakarja magát, és így ül vala a hamu közepett.

9. Monda pedig ő néki az ő felesége: Erősen állasz-e még mindig a te feddhetetlenségedben? Átkozd meg az Istent, és halj meg!

10. Ő pedig monda néki: Úgy szólsz, mint szól egy a bolondok közül. Ha már a jót elvettük Istentől, a rosszat nem vennők-e el? Mindezekben sem vétkezék Jób az ő ajkaival.

11. Mikor pedig meghallá Jóbnak három barátja mind ezt a nyomorúságot, a mely esett vala rajta: eljöve mindenik az ő lakó helyéből: a témáni Elifáz, a sukhi Bildád és a naamai Czófár; és elvégezék, hogy együtt mennek be, hogy bánkódjanak vele és vigasztalják őt.

12. És a mint ráveték szemöket távolról, nem ismerék meg őt, és fenhangon zokognak vala; azután pedig megszaggatá kiki a maga köntösét, és port hintének fejökre ég felé.

13. És ülének vele hét napon és hét éjszakán a földön, és nem szóla egyetlen szót egyik sem, mert látják vala, hogy igen nagy az ő fájdalma.

*