Mózes II. könyve 10. fejezet

1. És monda az Úr Mózesnek: Menj be a Fáraóhoz, mert én keményítettem meg az ő szívét és az ő szolgáinak szívét, azért hogy ezeket az én jeleimet megtegyem közöttök.

2. És azért, hogy elbeszéljed azt a te fiadnak és fiad fiának hallatára, a mit Egyiptomban cselekedtem, és jeleimet, a melyeket rajtok tettem, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.

3. És beméne Mózes és Áron a Fáraóhoz és mondának néki: Ezt mondja az Úr, a héberek Istene: Meddig nem akarod még magadat megalázni én előttem? Bocsásd el az én népemet, hogy szolgáljanak nékem.

4. Mert ha te nem akarod az én népemet elbocsátani, íme én holnap sáskát hozok a te határodra.

5. És elborítja a földnek színét, úgy hogy nem lesz látható a föld, és megemészti a megmenekedett maradékot, a mi megmaradt néktek a jégeső után, és megemészt minden fát, mely néktek sarjadzik a mezőn.

6. És betöltik a te házaidat, és minden szolgáidnak házát és minden Egyiptombelinek házát, a mit nem láttak a te atyáid, sem a te atyáid atyjai, a mióta e földön vannak mind e mai napig. És megfordula s kiméne a Fáraó elől.

7. A Fáraó szolgái pedig mondának őnéki: Meddig lesz még ez mi nékünk romlásunkra? Bocsásd el azokat az embereket, hogy szolgáljanak az Úrnak az ő Istenöknek. Még sem veszed-é eszedbe, hogy elvész Egyiptom?

8. És visszahozák Mózest és Áront a Fáraóhoz s monda ez nékik: Menjetek el, szolgáljatok az Úrnak a ti Istenteknek. Kik s kik azok, a kik elmennek?

9. Mózes pedig monda: A mi gyermekeinkkel és véneinkkel megyünk, a mi fiainkkal és leányainkkal, juhainkkal és barmainkkal megyünk, mert az Úrnak ünnepet kell szentelnünk.

10. Monda azért nékik: Úgy legyen veletek az Úr, a mint elbocsátlak titeket és gyermekeiteket! Vigyázzatok, mert gonoszra igyekeztek.

11. Nem úgy! menjetek el ti férfiak és szolgáljatok az Úrnak, mert ti is ezt kívántátok. És elűzék őket a Fáraó színe elől.

12. És monda az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki a te kezedet Egyiptom földére a sáskáért, hogy jőjjön fel Egyiptom földére és eméssze meg a földnek minden fűvét; mindazt a mit a jégeső meghagyott.

13. Kinyujtá azért Mózes az ő vesszejét Egyiptom földére, és az Úr egész nap és egész éjjel keleti szelet támaszta a földre. Mire reggel lőn, a keleti szél felhozá a sáskát.

14. És feljöve a sáska egész Egyiptom földére s nagy sokasággal szálla le Egyiptom egész határára. Annak előtte sem volt olyan sáska s ezután sem lesz olyan.

15. És elborítá az egész föld színét, és a föld elsötétedék, és megemészté a földnek minden fűvét és a fának minden gyümölcsét, a mit a jégeső meghagyott vala, és semmi zöld sem marada a fán, sem a mezőnek fűvén egész Egyiptom földén.

16. Akkor a Fáraó siete hívatni Mózest és Áront és monda: Vétkeztem az Úr ellen, a ti Istenetek ellen és ti ellenetek.

17. Most annakokáért bocsásd meg csak ez egyszer az én vétkemet és imádkozzatok az Úrhoz a ti Istentekhez, hogy csak ezt a halált fordítsa el én tőlem.

18. És kiméne a Fáraó elől és imádkozék az Úrhoz.

19. És fordíta az Úr igen erős nyugoti szelet, és felkapá a sáskát és veté azokat a veres tengerbe; egy sáska sem marada egész Egyiptom határán.

20. De az Úr megkeményíté a Fáraó szívét, és nem bocsátá el az Izrael fiait.

21. És monda az Úr Mózesnek: Nyujtsd ki a te kezedet az ég felé, hogy legyen setétség Egyiptom földén és pedig tapintható setétség.

22. És kinyujtá Mózes az ő kezét az ég felé, és lőn sűrű setétség egész Egyiptom földén három napig.

23. Nem látták egymást, és senki sem kelt fel az ő helyéből három napig; de Izrael minden fiának világosság vala az ő lakhelyében.

24. Akkor hívatá a Fáraó Mózest és monda: Menjetek el, szolgáljatok az Úrnak, csak juhaitok és barmaitok maradjanak; gyermekeitek is elmehetnek véletek.

25. Mózes pedig monda: Sőt inkább néked kell kezünkbe adnod véres áldozatra és égő-áldozatra valókat, hogy megáldozzuk a mi Urunknak, Istenünknek.

26. És velünk jőnek a mi barmaink is, egy körömnyi sem marad el, mert azokból veszünk, hogy szolgáljunk a mi Urunknak Istenünknek; magunk sem tudjuk, mivel szolgálunk az Úrnak, míg oda nem jutunk.

27. De az Úr megkeményíté a Fáraó szívét, és nem akará őket elbocsátani.

28. És monda néki a Fáraó: menj el előlem; vigyázz magadra, hogy többé az én orcámat ne lásd; mert a mely napon az én orcámat látod, meghalsz.

29. Mózes pedig monda: Helyesen szólál. Nem látom többé a te orcádat.

*