Mózes II. könyve 4. fejezet

1. Felele Mózes és monda: De ők nem hisznek nékem s nem hallgatnak szavamra, sőt azt mondják: nem jelent meg néked az Úr.

2. Az Úr pedig monda néki: Mi az a kezedben? S ő monda: Vessző.

3. Vesd azt - úgymond - a földre. És veté azt a földre és lőn kígyóvá; és Mózes elfutamodék előle.

4. Monda pedig az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet és fogd meg a farkát! És kinyújtá kezét és megragadá azt, és vesszővé lőn az ő kezében.

5. Hogy elhigyjék, hogy megjelent néked az Úr, az ő atyáik Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene.

6. És ismét monda néki az Úr: Nosza dugd kebeledbe a kezed; és kebelébe dugá kezét és kihúzá: íme az ő keze poklos vala, olyan mint a hó.

7. És monda: Dugd vissza kebeledbe a kezed: és visszadugá kezét kebelébe és kivevé azt kebeléből és íme ismét olyanná lőn mint teste.

8. És ha úgy lenne, hogy nem hisznek néked és nem hallgatnak az első jel szavára, majd hisznek a második jel szavának.

9. És ha úgy lenne, hogy ennek a két jelnek sem hisznek és nem hallgatnak szavadra: akkor meríts vizet a folyóvízből és öntsd a szárazra, és a víz, a mit a folyóvízből merítettél, vérré lesz a szárazon.

10. És monda Mózes az Úrnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesenszóló sem tegnaptól, sem tegnap előttől fogva, sem azóta, hogy szólottál a te szolgáddal; mert én nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok.

11. Az Úr pedig monda néki: Ki adott szájat az embernek? Avagy ki tesz némává vagy siketté, vagy látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr?

12. Most hát eredj és én lészek a te száddal, és megtanítlak téged arra, a mit beszélned kell.

13. Ő pedig monda: Kérlek, Uram, csak küldd, a kit küldeni akarsz.

14. És felgerjede az Úr haragja Mózes ellen és monda: Nemde atyádfia néked a Lévi nemzetségből való Áron? Tudom, hogy ő ékesenszóló és íme ő ki is jő elődbe s mihelyt meglát, örvendezni fog az ő szívében.

15. Beszélj azért vele, és add szájába a beszédeket, és én lészek a te száddal és az ő szájával és megtanítalak titeket arra, a mit cselekedjetek.

16. És ő beszél majd helyetted a néphez és ő lesz néked száj gyanánt, te pedig leszesz néki Isten gyanánt.

17. Ezt a vesszőt pedig vedd kezedbe, hogy véghez vidd vele ama jeleket.

18. És méne Mózes és visszatére az ő ipához Jethróhoz és monda néki: Hadd menjek és térjek vissza az én atyámfiaihoz Egyiptomba, hogy meglássam, ha élnek-e még? És monda Jethró Mózesnek: Eredj el békességgel.

19. Az Úr pedig monda Mózesnek Midiánban: Eredj, térj vissza Egyiptomba; mert meghaltak mindazok a férfiak, kik téged halálra kerestek vala.

20. És felvevé Mózes az ő feleségét és az ő fiait és felülteté őket a szamárra és visszatére Egyiptom földére. Az Isten vesszejét pedig kezébe vevé Mózes.

21. És monda az Úr Mózesnek: Mikor elindulsz, hogy visszatérj Egyiptomba, meglásd, hogy mindazokat a csudákat véghez vidd a Fáraó előtt, melyeket kezedbe adtam; én pedig megkeményítem az ő szívét, és nem bocsátja el a népet.

22. Ezt mondd azért a Fáraónak: Így szólt az Úr: Elsőszülött fiam az Izrael.

23. Ha azt mondom néked: Bocsásd el az én fiamat, hogy szolgáljon nékem és te vonakodol elbocsátani: íme én megölöm a te elsőszülött fiadat.

24. És lőn az úton, egy szálláson, eleibe álla az Úr és meg akarja vala őt ölni.

25. De Czippora egy éles követ veve és lemetszé az ő fiának előbőrét és lába elé veté mondván: Bizony, vérjegyesem vagy te nékem!

26. És békét hagya néki. Akkor monda: Vérjegyes a körűlmetélkedésért.

27. Áronnak pedig monda az Úr: Eredj Mózes eleibe a pusztába! És elméne és találkozék vele az Isten hegyénél és megcsókolá őt.

28. Mózes pedig elbeszélé Áronnak az Úr mindama szavait, melyekkel őt elküldötte vala és mindazokat a jeleket, melyeket reá bízott vala.

29. És méne Mózes és Áron és egybegyűjték Izrael fiainak minden véneit.

30. És elmondá Áron mindazokat a beszédeket, melyeket mondott vala az Úr Mózesnek és megcselekedé a jeleket a nép szemei előtt.

31. És hitt a nép, és megértette, hogy meglátogatta az Úr izrael fiait és megtekintette nyomorúságukat. És meghajták magokat és leborulának.

*