Mózes II. könyve 14. fejezet

1. És szóla az Úr Mózesnek, mondván:

2. Szólj az Izrael fiainak, hogy forduljanak vissza és üssenek tábort Pi-Hahiróth előtt, Migdol között és a tenger között, Baál-Czefón előtt; ezzel átellenben üssetek tábort a tenger mellett.

3. Majd azt gondolja a Fáraó az Izrael fiai felől: Eltévelyedtek ezek e földön; körülfogta őket a puszta.

4. Én pedig megkeményítem a Fáraó szívét, és űzőbe veszi őket, hogy megdicsőíttessem a Fáraó által és minden ő serege által és megtudják az Egyiptombeliek, hogy én vagyok az Úr. És úgy cselekedének.

5. És hírül vivék az egyiptomi királynak, hogy elfutott a nép, és megváltozék a Fáraónak és az ő szolgáinak szíve a nép iránt és mondának: Mit cselekedtünk, hogy elbocsátottuk Izraelt a mi szolgálatunkból!

6. Befogata tehát szekerébe és maga mellé vevé az ő népét.

7. És vőn hatszáz válogatott szekeret és Egyiptom minden egyéb szekerét és hárman-hárman valának mindeniken.

8. És megkeményíté az Úr a Fáraónak, az egyiptomi királynak szivét, hogy űzőbe vegye az Izrael fiait; Izrael fiai pedig mennek vala nagy hatalommal.

9. És az Egyiptombeliek utánok nyomulának és elérék őket a tenger mellett, a hol táboroznak vala, a Fáraónak minden lova, szekere, meg lovasai és serege Pi-Hahiróth mellett, Baál-Czefón előtt.

10. A mint közeledék a Fáraó, Izrael fiai felemelék szemeiket, és íme az Egyiptombeliek nyomukban vannak. És nagyon megfélemlének s az Úrhoz kiáltának az Izrael fiai.

11. És mondának Mózesnek: Hát nincsenek-é Egyiptomban sírok, hogy ide a pusztába hoztál minket meghalni? Mit cselekedél velünk, hogy kihoztál minket Egyiptomból?

12. Nem ez volt-é a szó, a mit szóltunk vala hozzád Egyiptomban, mondván: Hagyj békét nékünk, hadd szolgáljunk az Egyiptombelieknek, mert jobb volt volna szolgálnunk az Egyiptombelieknek, hogynem mint a pusztában hallunk meg.

13. Mózes pedig monda a népnek: Ne féljetek, megálljatok! és nézzétek az Úr szabadítását, a melyet ma cselekszik veletek; mert a mely Egyiptombelieket ma láttok, azokat soha többé nem látjátok.

14. Az Úr hadakozik ti érettetek; ti pedig veszteg legyetek.

15. És monda az Úr Mózesnek: Mit kiáltasz hozzám? Szólj Izrael fiainak, hogy induljanak el.

16. Te pedig emeld fel a te pálcádat és nyújtsd ki kezedet a tengerre és válaszd azt kétfelé, hogy Izrael fiai szárazon menjenek át a tenger közepén.

17. Én pedig íme megkeményítem az Egyiptombeliek szívét, hogy bemenjenek utánok, és megdicsőíttetem a Fáraó által és az ő egész serege által, szekerei és lovasai által.

18. És megtudják az Egyiptombeliek, hogy én vagyok az Úr, ha majd megdicsőíttetem a Fáraó által, az ő szekerei és lovasai által.

19. Elindula azért az Istennek Angyala a ki jár vala az Izrael tábora előtt, és méne mögéjök; a felhooszlop is elindula előlök s mögéjök álla.

20. És oda méne az Egyiptombeliek tábora és az Izrael tábora közé; így lőn a felhő és a setétség: az éjszakát pedig megvilágosítja vala. És egész éjszaka nem közelítettek egymáshoz.

21. És kinyújtá Mózes az ő kezét a tengerre, az Úr pedig egész éjjel erős keleti széllel hajtá a tengert és szárazzá tevé a tengert, és kétfelé válának a vizek.

22. És szárazon menének az Izrael fiai a tenger közepébe, a vizek pedig kőfal gyanánt valának nékik jobbkezök és balkezök felől.

23. Az Egyiptombeliek pedig utánok nyomulának és bemenének a Fáraó minden lovai, szekerei és lovasai a tenger közepébe.

24. És lőn hajnalkor, rátekinte az Úr az Egyiptombeliek táborára a tűz- és felhooszlopból és megzavará az Egyiptombeliek táborát.

25. És megállítá szekereik kerekeit és nehezen vonszoltatá azokat. És mondának az Egyiptombeliek: Fussunk az Izrael elől, mert az Úr hadakozik érettök Egyiptom ellen.

26. És szóla az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet a tengerre, hogy a vizek térjenek vissza az Egyiptombeliekre, az ő szekereikre s lovasaikra.

27. És kinyújtá Mózes az ő kezét a tengerre, és reggel felé visszatére a tenger az ő elébbi állapotjára; az Egyiptombeliek pedig eleibe futnak vala, és az Úr beleveszté az egyiptomiakat a tenger közepébe.

28. Visszatérének tehát a vizek és elboríták a szekereket és a lovasokat, a Fáraónak minden seregét, melyek utánok bementek vala a tengerbe; egy sem marada meg közülök.

29. De Izrael fiai szárazon menének át a tenger közepén; a vizek pedig kőfal gyanánt valának nékik jobb- és balkezök felől.

30. És megszabadítá az Úr azon a napon Izraelt az Egyiptombeliek kezéből; és látá Izrael a megholt Egyiptombelieket a tenger partján.

31. És látá Izrael azt a nagy dolgot, a melyet cselekedék az Úr Egyiptomban: félé azért a nép az Urat és hívének az Úrnak és Mózesnek, az ő szolgájának.

*