Mózes II. könyve 7. fejezet

1. Az Úr pedig monda Mózesnek: Lásd, Istenévé teszlek téged a Fáraónak, Áron pedig, a te atyádfia, szószólód lészen.

2. Te mondj el mindent, a mit néked parancsolok; Áron pedig, a te atyádfia mondja meg a Fáraónak, hogy bocsással el Izrael fiait az ő földéről.

3. Én pedig megkeményítem a Fáraó szívét és megsokasítom az én jeleimet és csudáimat Egyiptom földén.

4. És a Fáraó nem hallgat reátok; akkor én kezemet Egyiptomra vetem, és kihozom az én seregeimet, az én népemet, az Izrael fiait Egyiptom földéről nagy büntető ítéletek által.

5. S megtudják az Egyiptombeliek, hogy én vagyok az Úr, a mikor kinyujtándom kezemet Egyiptomra és kihozándom az Izrael fiait ő közülök.

6. És cselekedék Mózes és Áron, a mint parancsolta vala nékik az Úr; úgy cselekedének.

7. Mózes pedig nyolcvan esztendős és Áron nyolcvanhárom esztendős vala, a mikor a Fáraóval beszéltek.

8. És szóla az Úr Mózesnek és Áronnak mondván:

9. Ha szól hozzátok a Fáraó mondván: tegyetek csudát; akkor mondd Áronnak: Vedd a te vessződet és vesd a Fáraó elé; kígyóvá lesz.

10. Beméne azért Mózes és Áron a Fáraóhoz, és úgy cselekedének, a mint az Úr parancsolta vala; veté Áron az ő vesszejét a Fáraó elé és az ő szolgái elé, és kígyóvá lőn.

11. És előhívá a Fáraó is a bölcseket és varázslókat, és azok is, Egyiptom írástudói, úgy cselekedének az ő titkos mesterségökkel.

12. Elveté ugyanis mindenik az ő vesszejét és kígyókká lőnek; de az Áron vesszeje elnyelé azok vesszejét.

13. És megkeményedék a Fáraó szíve és nem hallgata reájok, a mint megmondotta vala az Úr.

14. Az Úr pedig monda Mózesnek: Kemény a Fáraó szíve, nem akarja a népet elbocsátani.

15. Eredj a Fáraóhoz reggel; íme ő kimegy a vízhez, és állj eleibe a folyóvíz partján, és a vesszőt, a mely kígyóvá változott vala, vedd kezedbe.

16. És mondd néki: Az Úr, a héberek Istene küldött engem hozzád, mondván: Bocsásd el az én népemet, hogy szolgáljanak nékem a pusztában; de íme mindez ideig meg nem hallgattál.

17. Így szólt az Úr: Erről tudod meg, hogy én vagyok az Úr: Íme én megsujtom a vesszővel, a mely kezemben van, a vizet, a mely a folyóban van, és vérré változik.

18. És a hal, a mely a folyóvízben van, meghal, a folyóvíz pedig megbüdösödik és irtózni fognak az Egyiptombeliek vizet inni a folyóból.

19. Monda azért az Úr Mózesnek: Mondd Áronnak: Vedd a te vessződet és nyujtsd ki kezedet Egyiptom vizeire; azoknak folyóvizeire, csatornáira, tavaira és minden vízfogóira, hogy vérré legyenek és vér legyen Egyiptom egész földén, mind a fa-, mind a kőedényekben.

20. Mózes és Áron pedig úgy cselekedének, a mint az Úr parancsolta vala. És felemelé a vesszőt és megsujtá a vizet, a mely a folyóban vala a Fáraó előtt és az ő szolgái előtt, és mind vérré változék a víz, a mely a folyóban vala.

21. A hal pedig, a mely a folyóvízben vala, meghala, és megbüdösödék a folyóvíz, és nem ihatának az Egyiptombeliek a folyónak vizéből; és vér vala az egész Egyiptom földén.

22. De úgy cselekedének Egyiptom írástudói is az ő varázslásukkal, és kemény maradt a Fáraó szíve és nem hallgata reájok; a mint az Úr megmondotta vala.

23. És elfordula a Fáraó és haza méne és ezen sem indula meg az ő szíve.

24. Az Egyiptombeliek pedig mindnyájan ássák vala a folyóvíz mellékét vízért, hogy ihassanak; mert nem ihatják vala a folyó vizét.

25. És hét nap telék el, a mióta az Úr megsujtotta vala a folyóvizet.

*