Sámuel 1. könyve 4. fejezet

1. És ismeretessé lett Sámuel beszéde egész Izraelben. És kiment Izrael a Filiszteusok ellen harcolni, és tábort járnak Ében-ezernél, a Filiszteusok pedig tábort járnak Áfekben.

2. És csatarendbe állának a Filiszteusok Izrael ellen, és megütköznek, és megverettetek Izrael a Filiszteusok által, és levágnak a harcmezőn mintegy négyezer embert.

3. És mikor a nép a táborba visszatért, mondának Izrael vénei: Vajon miért vert meg minket ma az Úr a Filiszteusok előtt?! Hozzuk el magunkhoz az Úr frigyládáját Silóból, hogy jöjjön közénk az Úr, és szabadítson meg ellenségeink kezéből.

4. Elküld azért a nép Silóba, és elhozzák onnan a Seregek Urának frigyládáját, a ki ül a Khérubok felett. Ott volt Éli két fia is az Isten frigyládájával, Hofni és Fineás.

5. És mikor az Úr frigyládája a táborba érkezik, rivalgott az egész Izrael nagy rivalgással, hogy megrendül a föld.

6. Mikor pedig meghallották a Filiszteusok a rivalgás hangját, mondának: Micsoda nagy rivalgás hangja ez a zsidók táborában? És mikor megtudták, hogy az Úrnak ládája érkezett a táborba,

7. Megijednek a Filiszteusok, mert mondának: Isten a táborba jött! És mondának: Jaj nékünk! mert nem történt ilyen soha az előtt.

8. Jaj nékünk! Kicsoda szabadít meg minket ennek a hatalmas Istennek kezéből? Ez az Isten, a ki Egyiptomot mindenféle csapással sújtotta a pusztában.

9. Legyetek bátrak és legyetek férfiak, Filiszteusok! hogy ne kelljen szolgálnotok a zsidóknak, mint a hogy ők szolgáltak néktek. Azért legyetek férfiak, és harcoljatok!

10. Megütköznek azért a Filiszteusok, és megveretett Izrael, és kiki az ő sátorába menekült; és a vereség oly nagy volt, hogy Izrael közül harmincezer gyalog hullott el.

11. És az Isten ládája is elvétetett, és meghal Élinek mindkét fia, Hofni és Fineás.

12. Akkor elszalad a harcból egy ember a Benjámin nemzetségéből, és Silóba ment azon a napon, ruháit megszaggatván és port hintvén a fejére.

13. És íme mikor oda ért, Éli az ő székében ült, az útfélen várakozván; mert szíve rettegésben volt az Isten ládája miatt. És mihelyt odaért az ember, hogy hírt mondjon a városban, jajveszékelt az egész város.

14. És meghallotta Éli a kiáltás hangját, és monda: Micsoda nagy zajongás ez? Az ember pedig sietve eljött, és megmondotta Élinek.

15. Éli pedig kilencvennyolc esztendős volt, és szemei annyira meghomályosodtak, hogy már nem is látott.

16. És monda az ember Élinek: Én a harcból jövök, én a harcból menekültem ma. És monda: Mi dolog történt, fiam?

17. Felel a követ, és monda: Megfutamodott Izrael a Filiszteusok előtt, és igen nagy veszteség lett a népben, és a te két fiad is meghalt, Hofni és Fineás, és az Isten ládáját is elvették.

18. És, hogy midőn az Isten ládáját említi, hátraesik a székről a kapufélfához, és nyakát szegte és meghalt, mert immár vén és nehéz ember vala. És ő negyven esztendeig ítélt Izrael felett.

19. És az ő menye, Fineásnak felesége, várandós vala; és a mikor meghallja a hírt, hogy az Isten ládája elvétetett és az ő ipa és férje meghaltak, térdre esik és szül, mert a fájdalmak meglepték.

20. És mikor elalélt, mondának azok, akik mellette állanak vala: Ne félj, mert fiút szültél; de ő nem felelt és nem figyelt arra.

21. És nevezi a gyermeket Ikábódnak, mondván: "Oda van Izrael dicsősége", mert elvétetett az Isten ládája, és az ő ipa és az ő férje.

22. És monda ismét: Oda van Izrael dicsősége, mert elvétetett az Isten ládája.

*