Jób könyve 14. fejezet

1. Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.

2. Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.

3. Még az ilyen ellen is felnyitod-e szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-e engem?

4. Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.

5. Nincsenek-e meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.

6. Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.

7. Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.

8. Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:

9. A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.

10. De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?

11. Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:

12. Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.

13. Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam!

14. Ha meghal az ember vajjon feltámad-e? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.

15. Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.

16. De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!

17. Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.

18. Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;

19. A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.

20. Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arcát, úgy bocsátod el őt.

21. Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.

22. Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.

*