Jób könyve 6. fejezet

1. Jób pedig felele, és monda:

2. Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!

3. Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.

4. Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettenései ostromolnak engem.

5. Ordít-e a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-e az ökör az ő abrakja mellett?

6. Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-e az ember; avagy kellemes íze van-e a tojásfehérnek?

7. Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!

8. Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;

9. És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!

10. Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.

11. Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?!

12. Kövek ereje-e az én erőm, avagy az én testem acélból van-e?

13. Hát nincsen-e segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-e tőlem?!

14. A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.

15. Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.

16. A melyek szennyesek a jégtől, a melyekben olvadt hó hömpölyög;

17. Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak.

18. Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba utánok és elvesznek.

19. Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.

20. Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.

21. Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.

22. Hát mondtam-e: adjatok nékem valamit, és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?

23. Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem?

24. Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.

25. Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?

26. Szavak ostorozására készültök-e? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!

27. Még az árvának is néki esnétek, és sírt ásnátok a ti barátotoknak is?!

28. Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?

29. Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.

30. Van-e az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-e észre a nyomorúságot?

*