Sámuel 1. könyve 25. fejezet

1. Meghal pedig Sámuel, és egybegyűl az egész Izrael, és siratták őt, és eltemették az ő házában Rámában. Dávid pedig felkelt és elment Párán pusztájába.

2. És volt egy ember Máonban, a kinek jószága Kármelben vala, és ez igen tehetős ember volt: háromezer juha és ezer kecskéje volt néki. És Kármelben épen juhait nyírta.

3. (Azt az embert pedig Nábálnak, és feleségét Abigailnak hívták, a ki igen eszes és szép termetű asszony volt; a férfi azonban durva és rossz erkölcsű vala, a Káleb nemzetségéből való volt.)

4. És meghallotta Dávid a pusztában, hogy Nábál a juhait nyírja.

5. Elküld azért Dávid tíz ifjút, és monda Dávid az ifjaknak: Menjetek fel Kármelbe, és mikor Nábálhoz érkeztek, köszöntsétek őt nevemben békességesen.

6. És így szóljatok: Légy békességgel az életben, legyen békességben a te háznéped és legyen békességben mindened, a mid van!

7. Most hallottam, hogy juhaidat nyíratod. A te pásztoraid pedig velünk vannak, nem bántottuk őket, és semmijük sem hibázott az alatt az egész idő alatt, míg Kármelben vannak.

8. Kérdezd meg szolgáidat, ők meg fogják mondani néked. Legyenek azért ez ifjak kedvesek előtted, mert alkalmas időben jöttünk. Adj kérlek abból, a mi kezed közt van, szolgáidnak, és a te fiadnak, Dávidnak.

9. Elmennek azért a Dávid szolgái, és szólnak Nábálnak mind e beszédek szerint a Dávid nevében, és várakoznak.

10. Nábál pedig felel a Dávid szolgáinak, és monda: Kicsoda Dávid és kicsoda Isainak fia? Mai napság sok olyan szolga van, a kik elszöknek uraiktól.

11. Vegyem azért kenyeremet és vizemet és az én levágott marhámat, a melyet nyíróimnak levágattam, hogy olyan embereknek adjam, a kikről azt sem tudom, hova valók?

12. Akkor megfordulnak a Dávid szolgái az ő útjukra, és visszatérnek; és mikor megérkeznek, értesítették őt minden e beszédek felől.

13. És monda Dávid az ő embereinek: Kösse fel mindenki kardját! És felköti mindenki a kardját, Dávid is felköti az ő kardját; és felment Dávid után mintegy négyszáz ember; kétszáz pedig ott maradt a poggyásznál.

14. Abigailt pedig, a Nábál feleségét értesíti a szolgák közül egy ifjú, mondván: Íme Dávid követeket küldött a pusztából, hogy köszöntsék a mi urunkat, de ő elűzi őket.

15. Azok az emberek pedig igen jók voltak mi hozzánk; és nem volt bántódásunk, és semmink nem hibázott az alatt az egész idő alatt, míg velük jártunk, mikor a mezőn voltunk.

16. Olyanok voltak reánk nézve, mint a kőfal, mind éjjel, mind nappal, az alatt az egész idő alatt, míg velük voltunk, mikor a juhokat őriztük.

17. Most azért értsd meg és lássad, hogy mit kelljen cselekedned, mert jelen van a veszedelem a mi urunk és az ő egész háza ellen, ő pedig oly kegyetlen ember, hogy senki sem szólhat néki.

18. Akkor Abigail sietve vőn kétszáz kenyeret, két tömlő bort, öt juhot elkészítve, öt mérték pergelt búzát, száz kötés aszú szőlőt és kétszáz kötés száraz fügét, és a szamarakra rakta.

19. És monda az ő szolgáinak: Menjetek el előttem, íme én utánatok megyek; de férjének, Nábálnak nem mondá meg.

20. És történt, hogy a mint a szamáron megy vala, és leereszkedik a hegynek egyik mellékösvényén: íme Dávid és az ő emberei lejövének eleibe, és ő összetalálkozik velük.

21. Dávid pedig azt mondotta volt: Bizony hiába őriztem ennek mindenét, a mije van a pusztában, hogy semmi híjja nem lett mindannak, a mi az övé, mert ő a jó helyett rosszal fizet nékem.

22. Úgy cselekedjék az Isten Dávid ellenségeivel most és ezután is, hogy reggelig meg nem hagyok mindabból, a mi az övé, még egy ebet sem.

23. Mikor pedig meglátta Abigail Dávidot, sietve leszállott a szamárról, és arccal leborul Dávid előtt, és meghajtja magát a földig.

24. És az ő lábaihoz borul, és monda: Óh uram! én magam vagyok a bűnös, mindazáltal hadd beszéljen a te szolgálóleányod te előtted, és hallgasd meg szolgálóleányodnak szavait.

25. Kérlek, ne törődjék az én uram Nábállal, ezzel a kegyetlen emberrel, mert a milyen a neve, olyan ő maga is; bolond az ő neve és bolondság van benne. Én azonban, a te szolgálóleányod, nem láttam az én uramnak szolgáit, a kiket elküldtél volt.

26. Most pedig, óh uram! él az Úr és él a te lelked, hogy az Úr akadályozott meg téged, hogy gyilkosságba ne essél, és ne saját kezeddel szerezz magadnak elégtételt. Most azért olyanok legyenek ellenségeid, mint Nábál, és valakik az én uramnak megrontására törekszenek.

27. És most ezt az ajándékot, a melyet a te szolgálóleányod hozott az én uramnak, adják a vitézeknek, a kik az én uram körül forgolódnak.

28. Bocsásd meg azért a te szolgálóleányodnak vétkét; mert az én uramnak bizonyára maradandó házat épít az Úr, mert az Úrnak harcait harcolja az én uram, és gonoszság nem találtatik te benned a te életedben.

29. És ha valaki feltámadna ellened, hogy téged üldözzön és életed ellen törjön: az én uramnak lelke az élőknek csomójába lesz bekötve az Úrnál a te Istenednél; ellenségeidnek lelkét pedig a parittyának öbléből fogja elhajítani.

30. És mikor az Úr megadja a jót az én uramnak mind a szerint, a mint megmondotta felőled, és téged fejedelmül rendel Izrael fölé:

31. Akkor, óh uram, nem lesz ez néked bántásodra és szívednek fájdalmára, hogy ok nélkül vért ontottál, és hogy az én uram saját maga szerzett magának elégtételt. Mikor azért jót tesz az Úr az én urammal: emlékezzél meg szolgálóleányodról.

32. És monda Dávid Abigailnak: Áldott legyen az Úr, Izraelnek Istene, a ki téged ma elém küldött!

33. És áldott legyen a te tanácsod, és áldott légy te magad is, hogy a mai napon megakadályoztál engem, hogy gyilkosságba ne essem, és ne saját kezemmel szerezzek magamnak elégtételt!

34. Bizonyára él az Úr, az Izraelnek Istene, a ki megakadályozott engem, hogy veled gonoszul ne cselekedjem, mert ha te nem siettél és nem jöttél volna elém, úgy Nábálnak nem maradt volna meg reggelre csak egyetlen ebe sem.

35. És átveszi Dávid az ő kezéből, a mit hozott néki, és monda néki: Eredj el békességben a te házadhoz; lásd, hallgattam szavadra, és megbecsültem személyedet.

36. Mikor pedig Abigail Nábálhoz visszaérkezik, íme olyan lakoma volt az ő házában, mint a király lakomája, és Nábál szíve vigadozik azon, mert igen megrészegedett; azért ő semmit sem mondott meg néki, sem kicsinyt, sem nagyot egészen reggelig.

37. Reggel pedig, mikor Nábál kijózanodik, megmondja néki felesége ezeket a dolgokat; és elhal az ő szíve ő benne, és olyanná lett, mint a kő.

38. És mintegy tíz nap múlva megveri az Úr Nábált, és meghal.

39. És mikor Dávid meghallotta, hogy Nábál meghalt, monda: Áldott legyen az Úr, ki bosszút állott Nábálon az én gyaláztatásomért, és szolgáját visszatartotta a gonosztól, a Nábál gonoszságát pedig visszafordítja az Úr az ő fejére! És elküld Dávid, és üzent Abigailnak, hogy elvenné őt feleségéül.

40. Elmennek azért Dávid szolgái Abigailhoz Kármelbe, és beszélnek vele, mondván: Dávid küldött minket hozzád, hogy téged elvegyen feleségéül.

41. Ő pedig feláll, és meghajtotta magát arccal a földre, és monda: Íme a te szolgálóleányod szolgáló lesz, hogy mossa az én uram szolgáinak lábait.

42. És Abigail sietve felkel, és felült a szamárra és az ő öt szolgálóleánya, a kik körülötte vannak, és elment Dávid követei után, és az ő felesége lett.

43. Ahinoát is elveszi Dávid Jezréelből, és mind a kettő felesége lett néki.

44. Saul pedig az ő leányát, Mikált, a Dávid feleségét Páltinak, a Láis fiának adja, a ki Gallimból való volt.

*