Sámuel 2. könyve 15. fejezet

1. Lőn pedig annakutána, szerze magának Absolon szekeret, lovakat és ötven embert, kik előtte szaladjanak.

2. És reggelenként felkelvén Absolon, megálla az útfélen a kapuban, és mindenkit, a kinek dolga lévén, a királyhoz megy ítélet végett, megszólíta Absolon, és megkérdé: Micsoda városból való vagy te? És ha azt mondá: Izraelnek egyik nemzetségéből való a te szolgád;

3. Monda néki Absolon: íme a te beszéded mind jó és mind igaz; de senki sincs, a ki téged meghallgatna a királynál.

Sámuel 2. könyve 16. fejezet

1. Mikor pedig Dávid egy kevéssé alább ment a hegy tetejéről, eleibe jöve Siba, a Mefibóset szolgája, két megnyergelt szamárral, melyeken kétszáz kenyér és száz kötés aszúszőlő és száz csomó füge és egy tömlő bor vala.

2. És monda a király Sibának: Mit akarsz ezzel? Felele Siba: A szamarak a király háznépéé legyenek, hogy rajtok járjanak; a kenyér pedig és a füge, hogy a szolgák megegyék, és a bor, hogy igyék, a ki megfárad a pusztában.

Sámuel 2. könyve 17. fejezet

1. Monda azért Akhitófel Absolonnak: Engedj kiválasztanom tizenkétezer embert, hogy felkeljek, és üldözzem Dávidot ez éjjel.

2. És megtámadom ot, míg fáradt és erőtlen kezű; megrettentem őt, és megfutamodik az egész nép, mely vele van; és a királyt magát megölöm.

3. És visszavezetem te hozzád az egész népet, mert az egésznek visszatérése attól a férfiútól függ, a kit te üldözöl; és akkor az egész nép békességben lesz.

Sámuel 2. könyve 18. fejezet

1. Megszámlálá pedig Dávid a népet, a mely vele vala, s ezredeseket és századosokat rendele föléjök.

2. És hagyá Dávid a népnek harmadrészét Joáb keze alatt, és harmadrészét Séruja fiának, Abisainak, Joáb atyjafiának keze alatt, harmadrészét pedig bízá a Gitteus Ittai kezére. És monda a népnek a király: Bizony én magam is elmegyek veletek.

3. De a nép monda: Ne jőjj; mert ha netalán mi megfutamodunk is, velünk nem gondolnak, és ha felerészben meghalunk is, velünk semmit sem gondolnak; de te teszesz anynyit, mint mi tízezeren: jobb azért, hogy te a városból légy nekünk segítségül.

Sámuel 2. könyve 19. fejezet

1. És megjelenték Joábnak, hogy a király siratja és gyászolja Absolont.

2. És gyászra fordult a szabadulás azon a napon az egész népre nézve, mert a nép azon a napon hallja vala, hogy beszélik: Így bánkódik a király az ő fián.

3. És belopózkodék a nép azon a napon, bemenvén a városba, mint lopózkodni szokott a nép, mely szégyenli magát, hogy a harcból elmenekült.

4. A király pedig eltakarván orcáját, fenszóval kiáltja vala a király: Édes fiam, Absolon!

Sámuel 2. könyve 20. fejezet

1. Vala pedig ott történetesen egy istentelen ember, kinek neve Séba vala, Bikrinek fia, Benjámin nemzetségéből való férfiú. Ez trombitát fuvata, és monda: Nincsen nékünk semmi közünk Dávidhoz, és semmi örökségünk nincsen az Isai fiában. Azért oh Izrael, oszoljatok el, kiki az ő sátorába.

2. Eltávozék azért mind az Izrael népe Dávidtól Séba után, Bikri fia után. A Júda nemzetségéből valók azonban mellette maradának az ő királyoknak, a Jordán vizétől fogva mind Jeruzsálemig.

Sámuel 2. könyve 21. fejezet

1. Lőn pedig nagy éhség Dávidnak idejében három egész esztendeig egymás után, és megkeresé e miatt Dávid az Urat, és monda az Úr: Saulért és az ő vérszopó háznépéért van ez: mivelhogy megölte a Gibeonitákat.

2. Hivatá azért a király a Gibeonitákat és szóla nékik: (A Gibeoniták pedig nem az Izrael fiai közül valók valának, hanem az Emoreusok maradékából, a kiknek az Izrael fiai megesküdtek vala; Saul mindazáltal alkalmat keresett vala, hogy azokat levágassa az Izrael és Júda nemzetsége iránti buzgalmából).

Sámuel 2. könyve 22. fejezet

1. Dávid pedig ezt az éneket mondotta az Úrnak azon a napon, mikor az Úr megszabadítá őt minden ellenségeinek kezéből, és a Saul kezéből.

2. És monda: Az Úr az én kősziklám és kőváram, és szabadítóm nékem.

3. Az Isten az én erősségem, ő benne bízom én. Pajzsom nékem ő s idvességemnek szarva, erősségem és oltalmam. Az én idvezítőm, ki megszabadítasz az erőszakosságtól.

4. Az Úrhoz kiáltok, a ki dícséretreméltó; És megszabadulok ellenségeimtől.

Sámuel 2. könyve 23. fejezet

1. Ezek Dávidnak utolsó beszédei. Dávidnak, Isai fiának szózata, annak a férfiúnak szózata, a ki igen felmagasztaltaték, Jákób Istenének felkentje és Izrael dalainak kedvence.

2. Az Úrnak lelke szólott, én bennem, és az ő beszéde az én nyelvem által.

3. Izraelnek Istene szólott, Izraelnek kősziklája mondá nékem: A ki igazságosan uralkodik az emberek felett, a ki Isten félelmével uralkodik:

4. Olyan az, mint a reggeli világosság, mikor a nap feljő, mint a felhőtlen reggel; napsugártól, esőtől sarjadzik a fű a földből.

5. Avagy nem ilyen-e az én házam Isten előtt?

Sámuel 2. könyve 24. fejezet

1. Ismét felgerjede az Úrnak haragja Izrael ellen, és felingerlé Dávidot ő ellenek, ezt mondván: Eredj el, számláld meg Izraelt és Júdát.

2. Monda azért Dávid Joábnak, az ő serege fővezérének: Menj el, járd be Izraelnek minden nemzetségeit, Dántól fogva Beersebáig, és számláljátok meg a népet, hogy tudjam a népnek számát.

3. És monda Joáb a királynak: Sokasítsa meg az Úr, a te Istened a népet, s adjon még százannyit, mint a mennyi most van, és lássák azt az én uramnak, a királynak szemei: de miért akarja ezt az én uram, a király?