Sámuel 2. könyve 6. fejezet

1. Összegyűjti ezek után Dávid az egész Izraelnek színét, harmincezer embert.

2. És felkelvén, elment Dávid az egész néppel együtt, mely vele vala, Júdának városába, Bahalába, hogy elhozza onnét az Isten ládáját, mely Névről, a Seregek Urának nevéről neveztetik, ki ül a Kérubok között.

3. És tevék az Isten ládáját új szekérre, és elhozzák azt Abinádábnak házától, mely vala a dombon, és Uzza és Ahió, Abinádáb fiai vezetik az új szekeret.

4. Elviszik azért azt az Abinádáb házából, mely a dombon vala, az Isten ládájával, és Ahió a láda előtt megy.

5. Dávid pedig és az egész Izrael népe örvendeznek vala az Úr előtt, jegenyefából való minden szerszámokkal, hegedűkkel, lantokkal, dobokkal, sípokkal és cimbalmokkal.

6. És mikor Nákonnak szérűjére jutának, kinyújtja Uzza az ő kezét az Isten ládájára, és megtartja azt; mert az ökrök félremozdították vala.

7. Ezért felgerjed az Úr haragja Uzza ellen, és megöli ott őt az Isten vakmerőségéért: és meghal ott az Isten ládája mellett.

8. És bosszankodik Dávid, hogy az Úr ilyen romlással rontotta meg Uzzát, és nevezi azt a helyet Péres Uzzának, mind e mai napig.

9. Megfélemlik azért Dávid azon a napon az Úrtól, és monda: Hogyan jöjjön az Úr ládája én hozzám?

10. És nem akarja Dávid magához vinni az Úrnak ládáját Dávidnak városába, hanem letéteti azt Dávid a Gitteus Obed Edom házánál.

11. És lett az Úrnak ládája a Gitteus Obed Edom házánál három hónapig, és megáldja az Úr Obed Edomot és egész háznépét.

12. És megmondják Dávid királynak ilyen szóval: Megáldotta az Úr az Obed Edom házát és mindenét, a mije van, az Isten ládájáért. És elmenvén Dávid, elvivé az Isten ládáját az Obed Edom házától Dávid városába vígassággal.

13. Mikor pedig azok, a kik az Úr ládáját vitték, hat lépést mentek, áldoznak ott egy ökröt és hízott borjút.

14. Dávid pedig teljes erejéből táncol vala az Úr előtt, és gyolcs efódot övedzett magára Dávid.

15. Dávid azért és Izraelnek egész háza felviszik az Úr ládáját énekléssel és trombitaszóval.

16. Lett pedig, hogy mikor az Úr ládája Dávid városába ért, Mikál, Saulnak leánya kinéz vala az ablakon, és látván, hogy Dávid király ugrál és táncol az Úr előtt, megutálja őt szívében.

17. Mikor pedig bevitték az Úr ládáját, és elhelyezik azt az ő helyére a sátornak közepére, melyet számára Dávid felállíttatott: akkor áldozott Dávid egészen égőáldozatokat és hálaadó áldozatokat, az Úr előtt.

18. Mikor pedig elvégezte Dávid az egészen égőáldozatot, és a hálaadó áldozatot, megáldja a népet a Seregek Urának nevében.

19. És osztogatta Dávid mind az egész népnek, Izrael egész seregének, férfiaknak és asszonyoknak, mindenkinek egy-egy lepényt, egy-egy darab húst, és egy-egy kalácsot; és elment mind az egész nép, kiki az ő házához.

20. Mikor pedig Dávid hazament, hogy megáldja az ő háznépét is: kijött Mikál, a Saul leánya Dávid eleibe, és monda: Mily dicsőséges vala ma Izrael királya, ki az ő szolgáinak szolgálói előtt felfosztózott vala ma, mint a hogy egy esztelen szokott felfosztózni!

21. És monda Dávid Mikálnak: Az Úr előtt, ki inkább engem választott, mint atyádat és az ő egész háznépét, hogy az Úr népének, Izraelnek fejedelme legyek, igen, az Úr előtt örvendeztem.

22. Sőt minél inkább megalázom magamat és minél alábbvaló leszek a magam szemei előtt: annál dicséretreméltóbb leszek a szolgálók előtt, a kikről te szólasz.

23. Ezért Mikálnak, Saul leányának nem lett soha gyermeke, az ő halálának napjáig.

*